Moksaphoto élő adás a Camino-ról...![]() Amikor kipattant a fejemből ez az ötlet, gyorsan megnéztem a naptáram és csodák csodája a július-augusztus hónapok még teljesen üresen álltak, miközben előtte és utána minden zsúfoltig tele foglalásokkal. Ilyen nem szokott lenni, hiszen ez a szezon közepe, de úgy látszik az Isteni gondviselés megadta az alapokat hozzá, ez efféle egybeesésekre érdemes odafigyelni, most vagy soha, élnem kell a lehetőséggel. A nyári közepe a legforróbb Spanyolországban ezért ez nem éppen a legideálisabb idő a Camino-hoz, de hát most van a születésnapom. Kiszámoltam, hogy valahol pont félúton leszek majd akkor, hogy egyedül-e, ahogy nekivágtam vagy társaságban, ezt az Univerzumra bízom. Tudom ez most nagy eretnekségnek hagzik, de fotós létemre, komoly fényképezőgépet nem fogok vinni magammal. Egyrészt így próbálom a súlyt egészen minimalizálni, másrészt nem sikerült beszereznem az új gépet amit terveztem és ami kicsi, könnyű és profi is lett volna egyben, így marad az akciókamera és a telefonom, ami viszont egy profibb darab, akár filmezésre is alkalmas, ezért így is viszonylag jó minőségű felvételket fogok tudni készíteni. Őszintén szólva kíváncsi is vagyok, hogy mit tudok ebből a telefonból kihozni, ha nincs a közelemben profi gép. Alább a néhány évvel ezelőtti thaiföldi úthoz hasonlóan fel fogok tenni néhány fotót a Bálint barátom által kreált applikáció segítségével. 2023 július 17-én indulok útnak és ha nem öklelnek fel a bikák és nem kapok napszúrást akkor augusztus 21-én jövök vissza. Itt tudjátok nyomon követni épp merre tartok. Hát lássuk, azaz lássatok, amit én is.... |